Mesék Mindenkinek

A szegény csizmadia és a szélkirály

Annyi gyermeke volt egy csizmadiának, mint a rosta lyuka, még eggyel több. A szegény ember éjet és napot eggyé tett, úgy dolgozott, hogy ezt a sok gyermeket eltarthassa.

Történt egyszer, hogy egy gazdag ember sok munkája után néki egy véka lisztet adott. Ahogy megy haza a szegény csizmadia a liszttel, kapja magát a szél, utána megy, s mind elviszi a vékából, ami benne volt, úgyhogy mikor hazaért, csak az üres vékával állított az éhes gyermekek elé.

– Hát ez már mégiscsak sok – azt mondja a szegény ember keservében –, én elmegyek, megkeresem azt a Szélkirályt, hogy volt szíve elvenni az én kevés lisztemet!

Elindul, s megy hegyen–völgyön, erdőn–mezőn keresztül. Elmegyen hetedhét országon is túl, míg végre elérkezik egy szép mezőségre, s ahogy ezen a mezőségen néz ide s tova, meglát feléje közeledni egy forgószelet, mely dühösen sodorja az út porát a magasba. Megretten a szegény csizmadia, lekapja a kalapját, s leborul a földre, hogy ha lehet, megmeneküljön a forgószél dühétől.

– Köszönd meg – szólalt meg a szél –, hogy megismertél, és tiszteletedet nekem mint Szélkirálynak megtetted, mert különben pórul jártál volna. Hol jársz s mit keresel itt?

– Uram – mondta magához térve a szegény ember –, éppen felségedhez jöttem elégtételt kérni. A minap nagy munkámmal egy véka lisztet szereztem, s amint vittem haza, valami szélúrfi csúfságból mind széthordta, s most a családom otthon éhezik.

– Hagyd el, majd meglakol a gonosz kölyök érte, de addig is téged sem hagyhatlak kárral. Gyere el hozzám.

Elvezette a szegény embert a kastélyába, jól megvendégelte, s megajándékozta egy báránnyal. Azt mondta:

– Ha hazaérkezel, mondjad neki: “Rázd meg magad, te berbécs!” – és egy egész hónapra való pénzt ráz le magáról. De jól vigyázz, hogy amíg haza nem érkezel, ki ne próbáld.

Búcsút vesz a szegény ember a Szélkirálytól, s hazaindul. De a kíváncsiság nem engedte, hogy a báránykát hazáig ki ne próbálja. Alig mondja ki a parancsszót, a bárány körül a föld telides–teli lesz arannyal. Nemsokára elérkezik szállására – egy régi ismerőséhez, aki neki komája is volt –, s megkéri, nehogy a báránynak azt találják mondani: “Rázd meg magad, te berbécs!”

Alig alszik el a szegény csizmadia, a házigazda és a felesége nyomban ráparancsol a báránykára:

– Rázd meg magad, te berbécs!

Hát mikor látják, hogy a föld telides–teli van arannyal, fogják a szegény jószágot, s kicserélik a magukéból egy hasonlóval.

Felébred másnap reggel a szegény ember, de nem vette észre a cserét, megköszönte a szállást, s jó reménységgel elment haza. Azt mondja a báránynak, mikor hazaérkezett:

– Rázd meg magad, te berbécs!

Elmondja a parancsszót tízszer, hússzor, de az a bárány csak nézett a szeme közé, s nem rázta meg magát.

Ismét útra kel a szegény csizmadia nagy haraggal, hogy felkeresse újból a Szélkirályt. Elmegy egyenesen a kastélyba, bejelenti magát, s elpanaszolja a sorsát. Azt mondja rá a Szélkirály:

– Ugye, nem fogadtad meg a szavam, te szegény ember, s nem várakoztál a parancsszóval, amíg hazaérkezel? Nesze, most adok egy abroszt. Ennek csak azt kell mondani: “Terülj meg, te abrosz!” – s egyből tele lesz a legjobb ételekkel. De vigyázz, hazáig meg ne próbáld!

De bizony a szegény ember most sem állotta meg, s az abroszt is megpróbálta. Estére kelve az idő, megint a komájához szállt be, s most is azt mondta neki:

– Nehogy azt mondjátok az abrosznak: “Terülj meg, te abrosz!”

A komája és a felesége alig várták, hogy elaludjon, egyből kiadták a parancsszót, s mikor meggyőződtek, hogy milyen értékes abroszt szerzett a szegény ember, ezt is kicserélték.

Másnap hazaérkezik a szegény ember, s hát a csuda majd megölte, mert ahogy letette az abroszt az asztalra, azon mód maradt.

Hiába mondta tízszer is, százszor is: “Terülj meg, te abrosz!”

Mit volt mit tenni, csak ráhatározta magát, hogy elmegy még egyszer a Szélkirályhoz. A király már várta, s ahogy megérkezett, megajándékozta egy botocskával. De kikötötte, hogy amíg haza nem érkezik, nehogy a botocskának azt parancsolja: “Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!”

Vagy volt kíváncsi a szegény ember, vagy nem a másik két ajándék csudálatos tulajdonságaira, de most alig várta, hogy megtudhassa, mi haszna lehet annak a botocskának. Amint tehát egy hegyen túlhaladott, azt mondja a botocskának:

– Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!

De ugyan megesett neki, mert felpattant a botocska, s elkezdi összevissza verni, de úgy, hogy a szegény ember a sok verés miatt már alig állott a lábán. Hát amint a botocska javában forgolódik körülötte, legnagyobb ijedelmére még egy bika is nekifut. Elkiáltja magát a szegény ember ijedtében:

– Hők! – S hát a botocska nem üti többet.

Így tudta meg a szegény ember az ő botocskájának a hasznát.

Újból a drága komájánál szállott meg éjszakára, s ugyan a lelkükre kötötte, nehogy a botocskának azt találják mondani: “Kerekedjél, te botocska, de ugyan jól forgolódjál!” – mert csúful járnak.

A kománé asszony semmi rosszat nem gyanított. Éjféltájban felköltötte az emberét.

– Józsi – azt mondja –, jöjjön, próbáljuk meg a botocskát, s ha valami jó lesz, elcseréljük ezt is.

Beviszik a botocskát a szobába, bezárkóznak, s maga az asszony mondja neki:

– Kerekedjél, édes botocskám, de ugyan jól forgolódjál! Egyszer nekem, másszor az uramnak!

Felpattan erre a botocska, egyszer az egyiket, másszor a másikat püfölni kezdi agyba–főbe. Úgyhogy mire a szegény ember a nagy jajgatásra felébredt, már alig–alig volt élet bennük. Betöri az ajtót a szegény ember, s azt mondja:

– Ugye, megmondtam, hogy ne próbálkozzanak a botocskámmal, mert a büntetés pálcáját kérik magukra. Mármost tudom, hogy a bárányomat és az abroszomat is kendtek sikkasztották el. Hát csak üsse kigyelmeteket az a botocska!

– Jaj – azt mondja az asszony –, édes komámuram, ne hagyja, hogy többet verjen, visszaadjuk a bárányt is, az abroszt is!

Akkor aztán a szegény ember azt mondta a botocskának:

– Hők!

De bezzeg a komámuramék nem várták meg, hogy újból verekedni kezdjen, visszaadták a szegény embernek a bárányát is, az abroszát is. Hazavitte a szegény csizmadia a családjának, s azóta nem látnak szükséget. Ha meg nem haltak, máig is élnek.


Hang

A szegény csizmadia és a szélkirály
előadja: Szabó Gyula
Az klip nem játszható le

Videó

Az klip nem játszható le

Kisegítő lehetőségek

Szöveg mérete:

Szöveg vastagsága:

Szöveg típusa:



Ez itt egy fejléc

Ez a szöveg és a fenti fejléc arra szolgál, hogy segítsen megtalálni a megfelelő beállításokat. Ismétlem. Ez a szöveg és a fenti fejléc arra szolgál, hogy segítsen megtalálni a megfelelő beállításokat. Ismétlem. Ez a szöveg és a fenti fejléc arra szolgál, hogy segítsen megtalálni a megfelelő beállításokat.